2002 : 2002.09.06. Az Érdi VSE tiszteletbeli elnöke |
2002.09.06. Az Érdi VSE tiszteletbeli elnöke
Tipikus magyaros sportpályafutás Novák Ferencé. A tős-gyökeres érdi illetőségű úriember ugyanis, mint minden valamire való srác, a labdarúgás bűvöletében tette meg...
Novák Ferenc a Ferencvárosban kezdett futballozni
Az Érdi VSE tiszteletbeli elnöke
Tipikus magyaros sportpályafutás Novák Ferencé. A tős-gyökeres érdi illetőségű úriember ugyanis, mint minden valamire való srác, a labdarúgás bűvöletében tette meg első, sportbeli lépteit. Ő is arról ábrándozott, hogy egyszer az ő cseleitől dőlnek jobbra és balra – akár a tekebábúk – az ellenfelek játékosai, s természetesen ez a varázslat akkor következik be, amikor ő a Ferencváros mezében lép majd pályára.
Novák Ferenc nem csak egyszerűen ábrándozott – volt is némi alapja a fantáziálásnak. Az egykori érdi kamasz ugyanis eljutott a Ferencvárosba, sőt! Szerelést is kapott: előbb a serdülőknél játszhatott (régen ezt a korosztályt leginkább csak kölyöknek emlegették!), majd felkerülhetett a felnőtt csapat előszobáját jelentő ifjúságiak közé. Egészen pontosan csak a II. csapatig jutott a kizárólag a kapusposzton próbálkozott fiatalember. Ekkor azután másfelé vitte a sors: megfordult a Budafoki MTE és a Budai Spartacus csapataiban is, majd 1954-től 1972-ig a bajnoki rendszerben fel, s le ingázó érdi labdarúgó csapatban szerepelt.
– Természetesen ma is azt mondom, szép idők voltak azok, attól függetlenül, hogy az ember melyik korosztályban és melyik csapatban kergethette a labdát – emlékezett Novák Ferenc, aki 1972-ben végleg búcsút vett a labdarúgó pályáktól, s mindjárt sportágat is váltott.
– 1973-ban ugyanis kapcsolatba kerültem a Budapesti Spartacus stabil NB I-es vízilabda csapatával, s ott ragadtam. A legkülönfélébb szakosztályi teendők elvégzése után 1986-ban megbíztak a szakosztályvezetői tennivalók ellátásával.
Novák Ferenc az óta is „vonalban van”, azaz szolgálja a pólósok szakosztályát annak ellenére is, hogy az egykori Spartacusban bizony az utóbbi néhány évben gyökeres változások következtek be.
– Sajnos a szövetkezeti mozgalom alapjaiban ingott meg, s ennek a negatív tendenciának egyenesvonalú következménye a Spartacus SC fokozatos anyagi ellehetetlenedése. A pénztelenség odáig fajult, hogy a szakosztály 1998-ra már képtelen volt saját lábán megállni. Ekkor jött a fúziós ajánlat a Budapesti Honvéd részéről, ahol korábban néhány évig pihentették a vízilabdás szakosztályt. Az egyezséget követően előbb Honvéd-Spartacus néven játszott a gárda, majd a Spartacus pozícióinak további gyengülését követően 2000 nyarán vettük fel a Honvéd-Dominó nevet.
Novák Ferenc ha nem is örült a Spartacus eltűnésének, de változatlanul kitartott kedvenceinél, s mind a mai napig ő a szakosztályvezető, immár a Honvéd-Dominó pólósainál. Annál a szakosztálynál dolgozik, amely erre az előttünk álló 2002/2003-as szezonra rettenetesen megerősödött.
– A Honvéd-Dominó nem egyszerűen csak magyar bajnok akar lenni, hanem a Bajnokok Ligájában is minél előbb szeretne végezni – hangsúlyozta a szakosztályvezető.
– Növeli esélyeinket, hogy a korábbi öt válogatott mellé sikerült leigazolni az olimpiai bajnok Vári Attilát és Fodor Rajmundot, valamint az ugyancsak válogatott kapust, Gergely Istvánt is. Ám ezzel együtt sem mehetünk biztosra, még itthon sem, hiszen a Vasas, a BVSC és a Ferencváros egyaránt igen nagy erőket mozgósító, ütőképes csapatokkal rendelkező klubok.
Novák azt is elmondta, hogy a korábbi já tékosok közül Tóth Imre volt a kedvence, a fiatalok közül pedig Szívós Mártont tartja a magyar mezőny legnagyobb tehetségének. Szerinte akár Kásás szintű játékos is lehet belőle.
– Bár életem középpontjában továbbra is a vízilabda áll, ám ezzel együtt igyekszem az érdi dolgokkal is szinkronban lenni. Számon tartom az Érden lakó élsportolókat, Egerszegi Krisztinától az evezős Sarlós Katalinig és Pekanovits Máriáig, hogy ne folytassam a sort. Érdi kötődésem egyik bizonyítéka, hogy az Érdi VSE két évvel ezelőtt közgyűlésén tiszteletbeli elnökévé választott.
|