2002 : 2002.08.30. Molnár Péter mesterhármasával (Érd-Dunaharaszti 3-1) |
2002.08.30. Molnár Péter mesterhármasával (Érd-Dunaharaszti 3-1)
Rangadómérkőzést játszott a két csapat egymással, hiszen mindketten pontveszteség nélkül álltak a táblázaton. Nagy iramban kezdte a mérkőzés a hazai csapat, a vendégek beszorultak kapujuk elé, és láthatóan...
Molnár Péter mesterhármasával
Érdi VSE–Dunaharaszti SE 3–1 (0–1)
Érd, 300 néző.
Érdi VSE: Szimandl–Ruzsinkó, Németh R., Póth–Titz, Horváth L., Vass, Szabó A., Gál–Molnár P., Versits. Játékos-edző: Dukon Béla.
Csere: Vass–Szabó Z. a 35., Titz–Dukon az 55., Szabó–Kupi a 84. percben.
7. perc: Az érdi védők által ki fejelt labdát a dunaharaszti csatár mellel maga elé tette, és 25 méterről hatalmas gólt lőtt az érdi kapu jobb felső sarkába. (0–1)
58. perc: Érdi szabadrúgás után Versits visszafejelte a labdát Molnár P.-nek, aki higgadtan a hálóba fejelt. (1–1)
68. perc: Versits remek ütemű indításával Molnár P. kilépett a vendég védők mellett, és a kifutó kapust becsapva a kapu bal sarkába gurított. Szép támadás volt! (2–1)
79. perc: Jobboldali érdi táma dás után Horváth L. kitűnően adta be a labdát, amit a remekül érkező Molnár P. a jobb sarokba csúsztatott. Mesterhármas! (3–1)
Rangadómérkőzést játszott a két csapat egymással, hiszen mindketten pontveszteség nélkül álltak a táblázaton. Nagy iramban kezdte a mérkőzés a hazai csapat, a vendégek beszorultak kapujuk elé, és láthatóan arra ügyelte, hogy a mérkőzés elején megússzák kapott gól nélkül. Ez sikerült, hiszen az érdi csatárok két nagy gólhelyzetet elpuskáztak, nem így a vendégek, akik az első igazi támadásuk során hatalmas gólt lőttek. A gól sokkolta a hazai csapatot, melynek játékosai sorra rossz megoldásokat választottak, hiába rúghattak 4–5 szabadrúgást, az eredmény a szünetig nem változott.
A második játékrészt is nagy len dülettel kezdték a hazaiak, de a támadásokból hiányzott a tervszerűség. Ez alaposan megváltozott Dukon beállásával, hiszen a játékos-edző hosszabb sérülés után lépett pályára, és mindjárt megváltozott a játék képe. Szép támadásokat vezettek az érdiek, melynek a fokozatosan elfáradó ellenfél ellen, most már gólokban is megmutatkozott az eredménye. Ki kell emelnünk Molnár P. teljesítményét, aki klasszikus mesterhármast ért el.
Jók: Szimandl, Németh R., Du kon, Gál, Molnár P.
Dukon Béla edző: Gratulálok a csapatnak a töretlen akaratáért, küzdőszelleméért, mely a második félidőben jó játékkal párosult. Köszönöm a nézőknek a lelkes bíztatást.
|